Blog

Üdvözöllek a múlt egy újabb becses megállójánál! Ma nem egy egyszerű tárgyról mesélek, hanem egy olyan mesterről, akinek a keze nyomát ezer közül is felismerni a mázas kerámiák világában. Ő Páll Antal, a korondi Tószeg negyedének szülötte, aki bebizonyította, hogy a szegényes, agyagos földből nemcsak sár, hanem világhírű művészet is születhet

Gyártó: Páll Antal (1941–1993), a korondi székely fazekasság legismertebb mestere.

Anyag: Hagyományos korondi „pala” agyag, ólommázas festéssel.

Méret: Változó, a karcsú bokályoktól a díszes tányérokig.

Állapot: Gyűjtői ritkaságok; eredeti munkái ma már főként múzeumokban és emlékszobákban láthatóak.

A történet: Ahol a szerelem és a fazekas íróka találkozik

Páll Antal élete olyan volt, mint egy jól sikerült égetés a katlanban. Bár már 16 évesen a korondi kerámiagyárban dolgozott, az igazi kibontakozást a feleségével, Kovács Rozáliával alkotott „álomcsapat” hozta meg. Korondon a hagyomány úgy tartja, hogy a korongolás nehéz fizikai munkája a férfiaké, míg az edények „virágozását” az asszonyok végzik. Antal formázta meg az agyagot, Rozália pedig – aki Bandi Dezső népművelő iskolájában tanulta a székely díszítés alapjait – írókával és festékkel keltette életre a tárgyakat.
Antal nem csupán a korongozás nagymestere volt, de a szívén viselte a múlt mentését is. Már 1974-ben múzeumot alapított Korondon, hogy összegyűjtse a fellelhető régi edényeket. Vallotta, hogy az edény formája adja meg a díszítést: mire a csíkozással végzett, már látta, hogy az adott darabra szarvas, madár vagy éppen gyopár illik-e

Munkáit nem a tömegturizmus giccses boltjaiba szánta.
Kezdetben zsákokba pakolva vitte termékeit Marosvásárhelyre és Kolozsvárra, keresve azokat az értelmiségieket – orvosokat, színészeket –, akik értékelték a valódi népművészetet. Híre hamar túlszárnyalta Erdélyt; Magyarországon portréfilmek készültek róla, és a turisták a félreeső, sáros utakon is felkeresték tószegi házát a valódi székely kincsekért
Bár a mester 1993-ban elment, örökségét felesége és fia, ifj. Páll Antal viszi tovább, féltve őrizve a család jellegzetes, „tüzes” sárga színének titkát.

.






.


.

.